Az első blog bejegyzés ugyanazt a címet viseli, mint az első terápiám, talán azért választottam ezt, mert ehhez az irományhoz is össze kell szedni magam. Nagyon érdekes, amikor abban a szerepben találod magad akivel eddig Te ültél szemben...most én vagyok a terapeuta. Érdekes érzés, igazából azzal, hogy a másik oldalon ülök máris magabiztosabbnak érzem magam. Pedig elhihetitek izgulok, mindenféle jár a fejemben; például tényleg képes vagyok-e rá, át tudom-e adni amit már évek óta tanulok, és rá tudok-e hangolódni megfelelően a velem szemben ülő csodálatos, ám most éppen kétségek közt lévő nőre... és mégis ezek mellett a gondolatok mellett is megérzem valahol mélyen magamban az erőt, hogy menni fog ez! Valahogy amint másokon akarok ténylegesen segíteni, akkor megnő a belső erőm... csak tudnám ez magam irányába miért nem megy ennyire könnyen...vajon más is van ezzel így? 

Alapvetően az első terápia a páciens megismeréséről szólna, illetve arról, hogy feltérképezzem a problémát, viszont most olyan szerencsés helyzet állt elő, hogy ismerem a pácienst, már más kapcsán dolgoztunk együtt, így ezzel most nem kell foglalkozni, mondhatnám akár, hogy a nehezén túl vagyok... Úgy érzem ez az egyik legnehezebb része minden terápiának, vagy kezelésnek. Amikor meg kell találnod a valós probléma forrását, amit a legtöbb ember el akar rejteni még önmaga elől is. Hiába tudjuk, hogy minden testi és lelki tünet orvoslásának kezdése az, hogy szembenézünk a problémával és felismerjük azt. Mégis mindannyian szeretjük ezt a felismerést elhúzni...a hátunk mögé dobni... csak hogy ne legyen szem előtt.

Az órát egy rövid vezetett lazítással kezdjük, amit bevallom őszintén magam miatt érzem leginkább szükségesnek, hogy megnyugodjak, és tényleg ahogy a test ellazítását vezetem végig azt érzem, hogy én magam is belelazulok ebbe a helyzetbe. Kényelmesnek érzem ezt a terepet, olyan otthonosnak. 

Mantraként a mai napra az "Om" mellett döntöttem, ez egy csodálatos mantra, mely szilárd alapot ad, és összeköttetést biztosít a spirituális, a mentális és a fizikai test között, azaz HARMÓNIÁT teremt... minden mester és tanító ezt bizonygatja a kétkedő tanítványoknak. Régóta ismétlem már, viszont amit most tapasztaltam az tényleg szuper volt. Magamban éreztem a harmóniát, miközben azon munkálkodtam, hogy a páciens számára a legjobb és legkönnyebben elsajátítható dolgokat tanítsam meg, melyekkel a saját középpontjához közelebb kerültem azt fedeztem fel, hogy én is egyre közelebb kerülök magamhoz, egyre inkább érzem magamban a kiegyenlítődés érzését. Az ászanák segítettek még inkább elmélyülni nekem is... Azt hiszem, ez a "terapeutáskodás" lényege, hogy a terapeuta meg tudja mutatni azt az utat amire terelni akarja a páciensét a testi lelki gyógyulás érdekében. 

Azt hiszem bátran mondhatom, hogy az első terápia rám legalább akkora hatással volt, mint a lelkes nőtársamra aki lelkesedésével és bizalmával irányomba, megadta a kezdő lökést, ahhoz, hogy terapeutaként tekintsek magamra. Az óra végén így már ketten álltunk egy olyan út elején, ami a saját magunkba vetett hit megerősítéséről szól, és bátran mondhatom, mi megtettük az első lépéseket... Elindultunk, és folytatjuk... :)

Csino