Sziasztok ismét... :)

kisebb kihagyás után újra felveszem a blogírás ritmusát vagy inkább úgy is fogalmazhatnék, hogy most veszem azt fel. A mindennapi posztolást be kell lássam nem tudom tartani, de a heti egy-ket alkalom az menni fog, főleg most, hogy eldöntöttem, életem egyik fő szálát a jógának szeretném szentelni. Na, de nagy szavakat félre téve, az a helyzet állt elő, hogy rá kellett jönnöm egy fenékkel több mint három lovat megülni, úgy hogy mindenhol a maximumot hozd eléggé nehézkes. Így prioritási sorrendet állítottam fel, és a jóga nyert. Nem mondom nehéz szülés volt, mert az ember nehezen lép meg olyan dolgokat amik akár anyagi kieséssel is járnak, de elindultam. Félre értés ne essék ez nem azt jelenti, hogy egyből felmondtam és mostantól reggeltől estig meditálok és ászanákat gyakorlok látástól mikulásig... csak annyit jelent, hogy a fókuszomat alakítottam ki. Számomra ez azt jelenti, hogy - mint azt már az előbb is írtam - sorrendet teremtettem. Érdekes dolog, de a sok tanulás közben ez valahogy kimaradt. Mindent ugyanolyan hévvel és lendülettel akartam csinálni, azt hiszem bátran mondhatom, hogy eddigi 31 évem során mindig... de lássuk be ez lehetetlen, az élet minden területén lehetsz jó, de nem lehetsz egyszerre mindenben a legjobb és nem is kell, hogy az légy. Szóval a szétforgácsolás művészete közelebb állt hozzám az elmúlt években mint azt szerettem volna. Nehogy bárki is azt higgye, hogy erre könnyű volt ráébrednem, bátran kijelenthetem, hogy az elmúlt nyolc évben, mióta az önismereti utamat járom, fel sem merült bennem, hogy ez gond lenne. Pedig hányszor hallottam, Férjemtől, Családomtól, Mestereimtől, Barátaimtól, vagy csak a nálam lévő páciensektől, hogy "túl sokat vállalsz"," túl sok mindent akarsz egyszerre", "pihenj kicsit", "légy türelmesebb, nem kell mindent egyszerre"... Ismerősek ezek a mondatok??? Nekem nagyon... :) Sőt emlékszem mikor én mondtam ezeket a mondatokat másoknak, és még az is beugrott miközben ez elhangzott a számból, hogy ezt akár magamnak is mondhatnám. Gondolom sejtitek, hogy ez az érzés olyan gyorsan futott át rajtam, hogy a következő pillanatban már át is adtam másnak a helyét. 

Viszont az elmúlt hónapok eseményei rávilágítottak - ha már a sok jó tanácsot figyelmen kívül hagytam - , hogy nem jó az ahogyan csinálom. Saját magamra tettem saját elvárásaim általi hatalmas terheket. Pedig egy mázlista vagyok, ezt komolyan így érzem. Azt csinálhatom amit akarok, van egy csodás támogató Férjem, egy Családom akikről ugyanez elmondható, és időnként én mégis meg akartam szakadni a súlyok alatt amit, folyamatosan pakoltam magamra, és amik legtöbb esetben nem is az enyémek voltak. Elhihetitek senki nem kérte, hogy ezeket átvegyem. Csak azt hiszem egy hatalmas félreértés élt bennem a segítségnyújtással kapcsolatban, mégpedig az, hogy én oldjam meg mások feladatait. Holott hozzáteszem ezzel a mentalitással többet lehet ártani, mint használni. De hosszú idő alatt azért csak rájöttem ám erre... ,  és ez az első lépés... azt hiszem erre mondhatjuk hosszú lépés... :).

Komolyra fordítva a szót - amennyire az tőlem telik-, itt nem is állok meg, hanem egyik lépésem követi a másikat, amint beláttam hol a hiba a rendszerembe, úgy éreztem változtatnom kell. Így most tisztábban látom magam, tudom, hogy mit szeretnék elérni, még nem látom teljesen a megvalósítást, de jó úton járok, ez az érzés most olyan erős, talán még sose volt ilyen - na jó de, egy ugyanilyen erős érzésnek köszönhetem Őt is, a férjemet, de ez egy más témakör. :) Visszatérve, ebbe az útba foglak most bevezetni benneteket, akik érdeklődtök a következő bejegyzéseim alatt. Ebben lesz jóga, önismeret, meditáció, légzésterápia, mindaz ami nekem segített, Te pedig aki végig kísérsz engem válaszd ki ami tetszik vagy felkelti az érdeklődésed és használd bátran, hogy megtaláld az utad, ami előrevisz Téged!

Szépséges napot,

Csino